Springer Éva PDF Nyomtatás E-mail
2009. március 20. péntek, 17:25
Springer Éva 1983. november 9-én született Várhidi Éva pedagógus és Springer Ferenc matematikus gyermekeként egy hittel övezett budapesti családba.

Springer Éva pici babaként

Már pár éves korában kiderült, hogy érdeklődő, könnyen tanuló gyermek, óvodás évei végén már falta a mesekönyveket. Kisiskolásként az angol nyelv és a zongoratanulás is csatlakozott mindennapjaihoz, melyekben később komoly eredményeket ért el. Általános iskolai éveit is a szorgalom, a céltudatos tanulás jellemezte. Igazi Alma Materének a Szent István Gimnáziumot tartotta, ahol serdülő évei alatt egy matematika tagozatos osztályban öregbítette a gimnázium hírnevét. Éles eszével, kimagasló műveltségével, és kitűnő nyelvérzékével kiemelkedett társai közül.

 

Éva általános iskolai képe

 

Aprólékosan ismerte és szerette a történelmet, a földrajzot, jártas volt a politikában és a közéletben. Két nyelvvizsgát (angol, német), temérdek versenyeredményt – műfordító verseny, versmondó verseny, történelem OKTV –, és három testi-lelki jó barátot szerzett az iskolában eltöltött hat év alatt. A közösségi munkának is aktív részese volt, és elnyerte a Szent István Gimnázium Kiváló Tanulója érmet. Szeretet és tisztelet övezte mind tanárai, mind társai felől.

 

 

Éva a középiskolában barátnőivel

 

Imádta a spanyolokat - ismerte jól országuk múltját és jelenét; szerette a táncot, az éneklést, a filmeket, a könyveket, a focit, a nyaralást és a sportot – sokat úszott, futott, röplabdázott. Gimnáziumi éveit csak édesanyja elvesztése árnyékolta be. A kiváló eredménnyel letett érettségi után egyenes út vezetett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (jelenleg Corvinus Egyetem) Nemzetközi tanulmányok szakára, ahol szintén kimagasló teljesítményt nyújtott. Szinte autodidakta módon megtanult spanyolul, majd 2004-ben egy hónapra, 2006-ban pedig már Erasmus ösztöndíjjal fél évre utazhatott Spanyolországba, Valladolidba. Diplomamunkáját, melynek témája szintén Spanyolország volt, már nem fejezhette be. Vágyainak, kitűzött céljának, hogy országunkat képviselhesse diplomataként, egy tragikus baleset szabott határt, mikor 2007. január 14-én, 23 éves korában örökre eltávozott közülünk.

Springer Éva egyetemi évfolyamtársaival

Példaértékű emberként élt, és mint szerető gyermek, testvér, keresztanya és barát értékes magvakat ültetett el környezetében.

 

Springer Éva élete egy montázsban

  MOOFL180208
Powered by Viper © Design by Awacs.
© 2012 - Springer Éva alapítvány